1991-ben jelent meg a "Dangerous" album, amelynek az a nehéz szerep jutott, hogy felülmúlja a korábbi évek sikereit. Michael a 80-as évek végén sem unatkozott, hiszen könyve bestseller lett, kitüntetést kapott Bush elnöktől, illetve megépítette saját szórakoztatóparkját, amely neverlandi birtokán működött. Időközben menedzsert váltott, s Michael igyekezett minden ügyét a saját kezébe venni.
Az új albumhoz készült klipek minden sikert felülmúltak. Az MTV díjat nevezett el Michael Jacksonról, hogy kifejezzék tiszteletüket a művész elött. Időközben se szeri, se száma nem volt az életműdíjaknak, kitüntetéseknek. 1992-ben Michael életre hívta a "Heal The World" alapítványt, amely a működése alatti években több millió dollárral támogatta az arra rászoruló gyermekeket a Föld minden pontján. Michael még ez évben koncertkörútra indult, ami az egész világot felrázta.
A "Black or White" című videóklip hatalmas sikert aratott és új korszakot nyitott a morphine eljárással (képek egymásba olvasztása). A "Remember The Time"-ban olyan sztárok szerepeltek, mint Eddie Murphy, Imane és Michael Johnson. Hogy a kosarasoknál maradjunk: Michael másik klipjében, a "Jam"-ben Michael Jordannal, a kosárlabda legnagyobb sztárjával forgatott.
1993-ban Jackson minden figyelmét a TV kötötte le. Élő interjút adott Oprah Winfreynek birtokáról, amely az ABC TV legnagyobb sikere lett, valamint a 4. legnézettebb műsor Amerikában. A Super Bowl félidejében tartott előadása pedig egyenesen a legnézettebb műsor lett az amerikai televíziózás történetében.
Ugyanebben az évben szörnyű vádak érték Michaelt. Egy 13 éves fiú azt állította, hogy a sztár szexuálisan zaklatta őt. Michael mindvégig hangoztatta ártatlanságát, azonban miután a sajtó meghurcolta őt nem látta értelmét tovább harcolni. Idegösszeomlást kapott, majd Londonban drog függőség miatt kezelték. Visszatérve az Egyesült Államokba arra utasított ügyvédeit, hogy minél hamarabb vessenek véget a botránynak.
1993-ban Michael, ha tehette inkább nem mutatkozott. Többek között Elton John rejtegette őt a házában a vérszomjas sajtó elöl. Ezután következett néhány exklúzív interjú, majd Michael nekilátott következő albumának elkészítéséhez, amelyben dühét, elkeseredettségét szerette volna kiadni. Saját lemezcéget alapított "MJJ Music" néven, amely a Sony-n belül működik. Ezen keresztül már teljes egészében ő látja el a produceri feladatokat a következő nagylemezén.
1994-ben Michael mindenki meglepetésére házasságot kötött Elvis Presley lányával, Lisa Presleyvel. Nászutasokként első útjuk Budapestre vezetett, ahol pár kellemes napot töltöttek el. A házasság 1.5 évig tartott, a felek viszont barátokként váltak el egymástól.
Az évek folyamán jó barátság alakult ki Jackson és Bill Clinton között, Michael a 90-es években kétszer is kampányolt a politukus mellett.
RÉSZLET AZ 1991-ES "BLACK OR WHITE" CÍMŰ VIDEÓKLIPBŐL